Hamlet

Azért, rövidség lévén lelke minden
Okos beszédnek, a szóár pedig
Csak teste rajta és kül cifraság:
Rövid leszek. 

Igazából ennyi elég is lenne erről az előadásról: zseniális... hiszen úgy is nehéz szavakat találni, ami pontosan visszaadja mekkora élmény ezt a Hamletet színházban látni - és most nem csak az elfogultság beszél belőlem, nem csak Benedict Cumberbatch-ről lehet áradozni, hanem az egész társulatról, színpadképről, szövegértelmezésről, egy szóval, mindenről.

Benedict Cumberbatch Hamletként, szegény Yorick koponyájával a 2. felvonásban

Hatalmas várakozás előzte meg az előadást és szerintem sikerült megfelelnie az elvárásoknak - persze mindig lesznek fanyalgók (néhány Shakespeare 'purista' vagy olyanok, akik a legelső előadásról írnak kritikát, amikor a hivatalos bemutató, a Press night csak hetekkel később van - ugye kedves Times... (tény, még mindig nem volt meg a Press night, de egyrészt az én blogom közel sem egy hivatalos médium, illetve keddig már feltehetőleg nem fog annyit változni az előadás, mint amennyit változott az első előadás óta eltelt két hétben. (kezdve azzal, hogy eredetileg a Lenni vagy nem lenni monológgal nyitottak.. most már nem... )

De menjünk inkább szép sorjában.

Továbbra is Hamlet (Benedict Cumberbatch) az első, akit látunk a színpadon, modern ruhában ül a földön és egy hordozható táskalemezjátszóból zenét hallgat. - a Times ítélete az volt, hogy ez a Hamlet a Moulin Rouge-on felnőtt generációnak szól, ez a komment valószínűleg innen ered. (akkor ezt láttatlanban kicsit zokon vettem, de ha belegondolok ez az én generációm... amivel nincs gond, miért ne lehetne a mostani huszas-harmincasokat is bevinni a színházba? (engem bevittek 2 évesen, de a többséget nem...).. és bár az eredeti értelmezése a hasonlatnak gondolom az lett volna, hogy a mi generációnk már csak a Traviata / Kaméliás hölgy musicalesített változatát érti, köszönöm, de én láttam a Traviatát is, sőt a Kaméliás hölgyet is... mi több, olvastam is! és emellett a Moulin Rouge-t is). De egyébként is nehezen lehetne ennél jobb zenével kezdeni a háttérben: Hamlet ugyanis a Nature Boy-t hallgatja a lemezről, ami meglepő mértékben passzol ide - ha valaki ismeri a szöveget:

There was a boy.

A very strange, enchanted boy

They say he wandered very far

Very far, over land and sea

A little shy and sad of eye

But very wise was he...

Most őszintén, lehet ennél jobb jellemzést találni Hamletre?! Az meg, hogy modern ruha, engem egy pillanatig nem zavar... sőt, örülök neki, mintegy kortalanná teszi a dolgot, és sokkal közelebb hozza a történetet.

A zene félbeszakad, amikor megérkezik Horatio, Hamlet jó barátja, és onnantól beindulnak az események. Először is elénk tárul a teljes díszlet, egy elegáns lépcsőház / hall, amit később az előadás során használnak ebédlőként, várfalként, kertként, tehát igazán multifunkcionális, minden elismerésem a díszlettervezőnek. 

Hamlet maga elszigetelten ül a lakománál a társaság közepén, akkor elevenedik csak meg igazán, amikor a belső monológjait halljuk, minden más ekkor lelassul körülötte - szó szerint, és csak Benedictre figyelünk, mert külön órát megérne minden hangsúlya egy dráma órán, nem véletlenül tartják generációja egyik legnagyobb tehetségének. (kicsit kár egyébként, hogy csak rá figyelünk, mert közben a háttér is mozog, nincsenek üres járatok)

Hamlet magányossága a zajos lakoma közepén

A szellem megjelenése tovább súlyosbítja a drámát - a történetet ugye ismerjük irodalom óráról, otthoni előadásokról, vagy csak úgy, szóval abba nem megyek bele. 

A szellem kellőképpen komor, a hangulat adott, az ötlet megszületik: Hamlet őrültet játszik.

Karl Johnson komor szellemként

Ebben a feldolgozásban Polonius (Jim Norton) jelenetei meglepően komikusak, akár amikor az útnak induló fiát látja el jó tanácsokkal, mintegy listáról olvasva azokat, akár amikor királyi párt tájékoztatja arról, hogy Hamlet bizony megőrült és beszédét, melynek lényege, hogy 'Brevity is the soul of wit', cifra szóvirágokkal vezeti fel..

S ezzel el is érünk az előadás egyik csúcspontjához, amikor Hamlet őrültet játszik. De micsoda őrültet! Játékkatonaként masírozik fel-alá (nem semmi mozgás koordinációról téve bizonyságot némely mozdulat sornál...) Úgy válik komikussá a jelenet, hogy közben vérfagyasztó. Hamlet viselkedése kezdettől kicsit gyerekes, végre nem egy freudi / oidipuszi értelmezést látunk; valljuk be, duzzog, amiért az anyja oly gyorsan férjhez megy (máris értelmet nyer a hónapokkal ezelőtt megjelent plakát), és ehhez a viselkedéshez remekül passzol, hogy őrültséghez a játékokhoz fordul. Polonius és Hamlet párbeszéde vitathatatlanul az előadás egyik legkomikusabb jelenete, annál is inkább mellbevágó, hogy ugyanakkor az egyik legdrámaibb jelenetbe fordul, ahol az elhangzott szöveg Shakespeare-t dicséri, de a szöveg értelmezése és némi átrendezése már a rendezőnőt.

Hamlet masírozik az asztalon, megjelenik Polonius, elhangzik a híres 'őrült beszéd, de van benne rendszer' mondat, majd Polonius búcsú szavait követően döbbent csend áll be a nézőtéren, ahol előtte még kuncogtunk Hamlet kifacsart mondatain - és mozdulatain. Polonius e szavakkal búcsúzik:

'Fönséges úr, én legalázatosabb búcsút veszek fönnségedtől.' 

mire Hamlet válasza:

'Semmit se vehet tőlem, uram, amitől oly örömest megválnék… kivéve az életem, az életem, az életem.'

És itt azt várnánk, hogy jelenet vége, hogy megérkezzen Rosencrantz és Guildenstern, esetleg Ophelia, de nem... Ehelyett a baljós utolsó mondat után, Hamlet azt mímeli, hogy megfojtja magát a játékdobja szíjával, majd térdre rogy, és elkezdi: Lenni, vagy nem lenni... és nehéz elhinni, hogy eredetileg nem itt hangzik el a színháztörténet egyik leghíresebb monológja, hisz tökéletesen működik a jelenettel! talán még jobban is, mint ahova Shakespeare eredetileg szánta - legalábbis ebben a dramaturgiában. (köztudott, hogy a Hamletet nem lehet eljátszani, mert 6 óra lenne, helyette mindig egy adott Hamletet játszanak el, amit aztán kicsit alakítgatnak. Ebben a verzióban a Lenni vagy nem lenni előbbre lett hozva, de szerintem jó döntés volt, mert itt nagyon nagyot üt. (az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az első néhány előadáson még máshogy volt, akkor ezzel a monológgal nyitott az egész előadás, de ezt utána megváltoztatták, az is egy érdekes koncepciónak hangzik. Ki tudja, lehet, hogy mikor legközelebb látom, akkor megint máshol lesz, bár azért az már nem túl valószínű.)

Játékkatona a vára előtt

Újabb comic relief Rosencrantz és Gulildenstern érkezése, a dramaturg és a rendezőnő a legmeglepőbb helyeken találja meg a humort Shakespeare szövegében - anélkül, hogy bármit is átírna rajta, mutatva, hogy mennyit számít, hogy, hogyan mondják a szöveget, vagy némely esetben, kinek mondják azt. Csak egy példa rá (az eredeti szöveg) :

Claudius

Köszönet, Rosencrantz és nemes Guildenstern.

Gertrud

Köszönet, Guildenstern és nemes Rosencrantz.

Csak ha ezt úgy játsszák el, hogy ugyan azt üdvözlik először mindketten, csak más néven megszólítva, akkor máris komikussá válik a jelenet. 

Hamlet és Gertrúd (Anastasia Hille) konfrontációja, Polonius halála után
(ennek a kabátnak a hátán díszeleg a 'KING' felirat)

Nehéz minden jelenetről részletesen írni - nem is nagyon érdemes, bár a színészek érkezése, Hamlet színészmesterségről tartott monológja, vagy Opheliaval folytatott párbeszéde, ahol a 'Vonulj kolostorba Ophelia' egyszerre hangzik el sebzetten és bántóan, mind-mind külön bekezdést érdemelne, akárcsak Polonius halála és Hamlet szökési kísérlete majd elfogatása az első felvonás végén. Majd elszabadul a pokol amikor az első felvonás zárásaként egy szinte apokaliptikus jelenetben Claudius körül felrobban a világ - pernyét jelképező fekete papírdarabkákkal borítva be a színpadot és a nézőtér első néhány sorát (még egy ideig rázogattam utána a hajamból).

Sok mindent elárul a darab hatásosságáról, hogy az egyik - általam nem túl érzelgősnek megismert ismerősöm, kb könnyes szemmel kérdezte a szünetben, hogy 'szerinted minden este ennyire jó?'.

A második felvonás a romokról folytatódik, még áll a dicső épület de az aljánál már minden romokban hever, jól mondták korábban, 'valami bűzlik Dániában'. És lassan teljes a rothadás. Hamlet tudja, hogy elárulták és elhatározza, hogy üldözöttből üldöző lesz, majd Ophelia megőrülésével és későbbi halálával tényleg elkezdődik a vég. De még ekkor is sikerült egy kis humort csempészni az előadásba: a sírásó táskarádióból zenét hallgat, es mikrofonként használja a kiásott csontot, miközben hajigálja kifelé a koponyákat a gödörből... Alas poor Yorick, valóban!

Laertes visszatérésével beindult bukás Hamlet megjelenésével válik teljessé, és amikor ők ketten összecsapnak a párbaj során, annak a vívásnak minden eleganciája és könnyedsége ellenére is súlya van. Claudius állandó mérgezési próbálkozása közben Laertes hátulról sebzi meg Hamletet és amikor Gertrud megissza a mérgezett bort a nézőnek az az érzése, hogy pontosan tudja, hogy mit csinál - itt valóban minden pusztulásra van ítélve, vagy arra ítéli saját magát.

Hamlet és Laertes (Kobna Holdbrook-Smith) párbaj előtt

Claudius halála gyors és könyörtelen, az ekkor már haldokló Hamlet a bosszú angyalaként csap le rá, hogy majd Laertestnek megbocsájtva, Horatio karjaiban ő is meghaljon. Be kell vallanom, hogy időnként tartok a haldoklási jelenetektől, sokszor tipikusan 'jó lesz csak, el ne kapkodd' (szarkazmus, á la 'Hintás, Szentivánéji álom') érzése van az embernek.. itt ez fel sem merült, a rendezőnő aranyérzéke tökéletes.

Ekkor mar nincs más hátra, mint Fortinbras érkezte, aki Horatioval együtt gyakorlatilag az utolsó túlélői a drámának, amit, ahogy Horatio mondja, senki nem fog elhinni.

Mi sem hinnénk el, hogy micsoda előadást és alakításokat láttunk, ha nem a szemünk előtt zajlott volna.

Tapsrend: tomboló siker és standing ovation.. ahogy annak lennie kell... lássuk be, az angolok (és a szokásosnál több külföldi néző) tudják, hogy kell kifejezni a tetszésüket.

A szokásosnál jóval hosszabbra sikeredett ez a poszt, de azért kicsit a színészekről is hagy szóljak:

Benedict Cumberbatch (Hamlet) 

óriási energiákat mozgat, de amikor mozdulatlan és csendes, akkor is lebilincsel, minden hangsúlyát, mozdulatát tanítani kéne - és nem, nem vagyok elfogult, ezért nem is írok róla többet ennél.

Hamlet az imádkozó Claudius meggyilkolását fontolgatja

Ciarán Hinds (Claudius)
régóta szeretem (Róma; Amazing Grace; Tinker, talior, soldier, spy), most sem okoz csalódást. Claudiusként a legerősebb jelenete talán, amikor az első felvonás végén áll a színpad közepén, vagy amikor Laertesszel bosszút esküszik.

Ciarán Hinds Claudiusként

Anastasia Hille (Gertud) 

az első jelenetben nem tetszett, erőltetettnek éreztem a szájából a shakespeare-e nyelvezetet, de utána ez már elmúlt, a játéka pedig különösen az első felvonás vége felé (amikor Hamlettel beszél a szobájában), és az egész második felvonásban tökéletes volt.
Legerősebb jelenete talán, amikor Ophelia ládáját nézegeti, és utána rohan, mert rádöbben, hogy Ophelia halni készül.

Gertrud Ophelia ládájával

Sian Brooke (Ophelia)

maga a karakter, lássuk be kicsit idegesítő, de a szerepertélmezes és a színészi játék nem hagy sok kifogásolni valót - különösen a második felvonásban izgalmas jelenség (talán annyit megemlítek, hogy mindegyik színész be volt mikrofonozva - amit csak azért vettem észre, mert egyszer-kétszer láttam a drótot, nem pedig mert a hangzás elárulta volna, de ő volt az egyetlen, akinél volt olyan érzésem, hogy valószínűleg szüksége is van a rásegítésre - de legyünk igazságosak, egy nagyon nagy színházról van szó).

(A Hamlettel való jeleneteiben, bevallom én Hamletre figyeltem jobban.. De szerep szerint is, ott inkább sokszor csak asszisztál). 

Ophelia (Sian Brooke) tinilányként mindent megörökít, ami körülötte történik

Jim Norton (Polonius)

az egyik legkomikusabb karakter, de nagyon jól áll neki, bár lehet, hogy néha kicsit kevesebb komikum több lett volna. 

Matthew Steer & Rudi Dharmalingam (Rosencrantz & Guildenstern)

érdekes alakítások, jópofa színészek, meggyőző játékkal, mind barátként, mind árulóként.

Leo Bill (Horatio)

inkább külső szemlélője, mint aktív résztvevője a drámának, jelentősen meghúzták a szerepét, de amit kell, azt jól csinálja.

Karl Johnson (Hamlet atyjának szelleme / sírásó)

amikor kell súlya van, amikor kell humoros, két nagyon eltérő szerep, mind a kettőt láthatóan élvezi.

Kobna Holdbrook-Smith (Laertes)

mind Ophelia játékos, szerető bátyjaként (ó az a zongorás jelenet.. és annak a kifordított visszhangja, amikor Ophelia megőrül..) , mind bosszút esküdő ellenségként hiteles.

Jelmez
hogy őszinte legyek, semmi különös, amivel nincs is gond, legalább nem vonja el a figyelmet. A leginkább figyelemre méltó Hamlet játékkatona ruhája illetve a színi előadásos jelenet során viselt KING feliratú kabátja (érdekességként, a színészek előadása közben ő ölt magára jelmezt, amikor eljátsszák, hogy a királyt meggyilkolják - az eredeti jelenet érdekes újraértelmezése). Egyébként a jelmez kortalan, ami szerintem tökéletes választás.

Hamlet ballonkabátban mielőtt hajóra szállna Anglia felé

Díszlet
gyönyörű és funkcionális. A korábban már emlegetett hall mellett (ld. a képen) nagy szerepet kapnak a pluszban behozott díszletelemek, mint a nagy asztal a lakománál, vagy - személyes kedvencem - Hamlet játékvára... (ld. feljebb) És itt említeném meg a világítást is, pontosabban egy nagyon ötletes megoldást, amit én nem érzékeltem, de egy barátom, aki az oldalerkélyen ült igen: volt egy rész, ami számára takarásban volt a díszlet / színpad görbülete miatt. Még sem maradt le semmiről, ugyanis az - ő szempontjából - esetlegesen rossz helyen álló  szereplőket úgy világították, hogy minden mozdulatokat tökéletesen lehetett követni az árnyékuknak köszönhetőn. Ezt nevezem én tökéletes látványtervezésnek...

Az első felvonás zárójelenete, még áll a pompás épület, de a fények már baljóslóak

Kedvenc jelenete(i)m:

A fentebb megnevezett Hamlet-Polonius párbeszéd, Hamlet-R&G párbeszéd, Hamlet-Ophelia párbeszéd, a nagy monológok (mind színészi alakítás, mind a látvány miatt) és a nyitókép... lehetetlen csak egyet megnevezni...

Miért akartam megnézni? Mert a Frankenstein óta biztosan tudtam, hogy BC-t látni kell színpadon, és ezt az előadást kihagyni olyan lett volna, mintha néhány évtizeddel ezelőtt valaki Laurence Olivier Hamletjét hagyja ki.

Értékelés:

Összességében egy nagyon jól összerakott, merész, egyszerre hagyományos és formabontó előadást láttam, aminek egyik legnagyobb érdeme, hogy úgy fedezi fel a dráma humorát, hogy közben egy pillanatra sem lóg ki a lóláb. Nem egy komolytalanra vett tragédiát látunk, hanem egy igazi drámát, amin, akár csak a valódi életen, attól még nagyon sokat lehet mosolyogni, nevetni is, és ez csak még emberibbé teszi az előadást, és az elejétől a végéig leköti az ember figyelmet. Egyszóval, brilliant!

Hamlet

Barbican Theatre

Színlap

Directed by Lyndsey Turner
Set desgin by Es Devlin
Costume design Katrina Lindsay
Video by Luke Halls
Lighting by Jane Cox
Sound by Christopher Shutt
Music by Jon Hopkins
Movement by Sidi Larbi Cherkaoui

Barry Aird Soldier
Eddie Arnold Danish Captain, Servant
Leo Bill Horatio
Siân Brooke Ophelia
Nigel Carrington Servant, Cornelius
Ruairi Conaghan Player King
Benedict Cumberbatch Hamlet
Rudi Dharmalingam Guildenstern
Colin Haigh Priest, Messenger
Paul Ham Official
Diveen Henry Player Queen, Messenger
Anastasia Hille Gertrude
Ciarán Hinds Claudius
Kobna Holdbrook-Smith Laertes
Karl Johnson Ghost of Hamlet’s father
Jim Norton Polonius
Amaka Okafor Official
Dan Parr Barnardo
Jan Shepherd Courtier
Morag Siller Voltemand
Matthew Steer Rosencrantz
Sergo Vares Fortinbras
Dwane Walcott Marcellus

link: http://hamlet.barbican.org.uk/

Októberben az NTLive keretein belül a mozik is világszerte vetíteni fogják - remélhetőleg most sem marad ki a pesti Uránia sem, aki teheti, nézze meg!

mennyire tartom jó előadásnak: 5/5

mennyire tetszett: 5/5

megnézném-e újra? mi az hogy!

(A szerző biokémikus, a színházhoz csak hobbi szinten van köze, de úgy már szinte profi szinten űzi...)

(A fotók a whatsonstage honlapról és a Barbican honlapjáról származnak, Johan Persson képei)

Constellations

"Did you know that you can't lick you own elbow? It's because it holds the key to old the secrets of the universe."

Létezik-e alternatív unverzum? Ha igen, hány? Vajon minden döntésünk egy új univerzumot nyit? Vajon vannak-e események, amik állandóak minden univerzumban, vagy végül majdnem mindegyikben hasonlóan alakul a sorsunk?
Ezzel a gondolattal játszik el ez az alig másfél órás, két szereplős darab, miben minden jelenetet legalább ötször látunk, mindig kicsit (vagy nagyon) másképp két fiatal kapcsolatát követve - bár lehet-e kapcsolatról beszélni például abban az univerzumban, ahol amikorra találkoznak a fiú már házas, és az első mondat után leállítja a lány közeledését, és nem is megy velük tovább a történeté kezdik újra ugyan azzal a mondattal - vagy valami nagyon hasonlóval - egy másik univerzumban. További érdekességet ad a történetnek, hogy nem mindegyik univerzum tart ugyan ott a történetben, és ezek a bevágások előre vetítik, hogy ne nagyon számítsunk happy endre.. ugyan akkor, az előadás egy időben 'lemaradt' univerzumbeli jelenettel ér véget, és még bizakodhatunk, hogy ez hátha egy olyan univerzum lesz, ahol happy enddel zárul a történet - miért ne, volt ilyen is a bemutatott jelenetek között.

Miért érdekelt?
Elsősorban a két főszereplő, Louise Brealey és Joe Armstrong miatt (bár egészen vicces, amikor előadás kezdetekor rádöbbensz, hogy Joe es Jonas Armstrong két különböző személy... bár ugyan onnan lehet őket ismerni :) ). Illetve a Trafalgar Studio-ban általáaban érdemes megnézni az előadásokat, még nem nagyon fogtam mellé ott eggyel sem. (bár ez erdetileg a Royal Court előadása volt, de azzal sem volt még gond soha :) )

Megnézném-e újra?
Nem biztos...

Csúcspont:
a változatok a lánykérésre... 'there are 3 different kind of bees...' hogy lehet ellenállni egy lánykérésnek, ami egy, a méhek életéről folytatott értekezéssel kezdődik?!

Értékelés:
mennyire volt jó előadás: 4,5/5
mennyire tetszett: 4,5/5

Did you know that you can't lick you own elbow? It's because it holds the key to old the secrets of the universe.

Constellations
a Royal Court Theatre előadása a Trafalgar Studios-ban

Link:
http://www.royalcourttheatre.com/whats-on/constellations